Severnyák Illés - Magic the Gathering Krónikák: Sorin helyreállítása

Szerző: admin / Kategória: Magic: the Gathering cikk / Dátum: 2016.01.08 11:23

Sorin Markov a Síkjáró vámpír, Tarkirra érkezett, hogy megkeresse Ugin-t a szellem sárkányt. Egykor Sorin segített Ugin-nak és egy másik síkjárónak Nahiri-nek, hogy a szörnyű Eldrazikat elzárják Zendikar-on. Jelenleg az Eldrazik megszöktek, és Sorin úgy hiszi, Ugin azon kevesek egyike, aki képes őket megállítani.

 

Sorin, az öreg szövetségesének keresése során megtalálta Ugin otthonába vezető utat. Egy másik idősikon Sorin megtalálta a rég halott Ugin-t, ahol is elbukott a küldetése Tarkir-on – de Sorin sose fog tudomást szerezni arról az eseményről. Tarkir történelme megváltozott, és Sorin-nak esélye van arra, hogy ezúttal az útja másképp alakuljon. Reménykedik benne, hogy megtalálja Ugin-t, de még most is tudja, lehet hogy elkésett. 

-

 

Tarkir.

Sorin arca megrándult a fájdalomtól, amit a nap groteszk ragyogása okozott, mintha valaki hátba szúrta volna. Egy kegyes árnyék söpört át rajta, ahogy egy négyszárnyú sárkány vitorlázott keresztül a száraz sztyeppe felett, a sárkány körvonalát pedig az arany napfény foglalta keretbe. De aztán a sztyeppe hősége újra körbeölelte öt. Fejére húzta a csuklyáját. Ez a világ semmiben sem hasonlított az ö hűvös Innistrad-jához, de most feladata volt. Meg kell találnia valakit – valakit, aki nagy valószínűséggel halott.

 

Sosem járt még itt. Amióta Ugin-t ismerte, sose látogatta meg a szellemsárkány otthoni világát, még csak nem is kérdezett róla. Az egyedüli útmutatása, homályos benyomások halmaza volt, amit egy orákulumtól kapott. Ez a hely, ezzel a száraz széllel és repülő vad sárkányok által megtöltött égbolttal, rejtélyes volt számára.

 

Egy csapat sárkány rikoltott fel majd csapott le az égben felette, aminek során Sorin-t rossz előjeleként, viszkető érzés fogta el ettől a látogatástól. Ha Ugin élne, a szellem sárkánynak értesülnie kellett mostanra világfalók szökéséről. Ez esetben Ugin miért nem próbált meg kapcsolatban lépni vele. Miért pont ő az, aki eljött Ugin-hoz? Az Eldrazik ezúttal tényleg kiszabadultak a fogságukból, és ezúttal nem lehet tudni, hogy a titánok az éhségükkel kin fognak bosszút állni – és csak Sorin volt az egyedüli, aki kezdett valamit ezzel a helyzettel. Ugin évszázadok óta csendben van. Sorin lehet, hogy csak azért utazott ide, hogy egy sírt találjon szövetséges helyett.

 

Távolban, hósapkás csúcsok nyújtóztak végig az északi horizonton. Egy megcsavarodott sárkányfej formájú magányos csúcs magasodott ki közülük. Egyedi alkata volt a sziklaképződésnek, megegyezett azzal a látomással, amit Sorin orákuluma előidézett. Ahogy a sárkányok rikoltozni kezdtek felette, tovább sétált.

-

 

A megcsavarodott szikla felé vezető út egy hidegebb levegő irányba vitte Sorin-t. Néhány nappal később, bakancsa alatt a föld jegesé és havassá vált. Egy öreg állat nyomát követte, ami mélyen a hegy vadonjába vezette, fölötte pedig egy gyapjas sárkány a villámcsapások helyett zöldes színezetű tűzet fröcskölt a leheletével.

 

Gránit csúcsok, hóval és jégsapkával a tetejükön, emelkedtek ki magasan Sorin feje fölött, ahogy bérceken és átjárókon vágott keresztül. Egész napokra elvesztette a spirálisan tekergő sziklát a szeme elöl, vágyott a bizonyosság érzésére, hogy nem pazarolja az idejét. A sötét orákulum örült képszilánkjai még mindig ott voltak az elméjében beleégve, ezek egyfajta történetet mutattak meg: sárkányok óriási csatáját, egy jéghasadékot, Ugin forgó alakját. De a képek homályosak voltak, elmosódottak és kaotikusak. Egy vezetőre volt szüksége.

Hála a világnak, hamarosan biztosított számára egy kiváló minőségűt.

 

- Elég lesz ennyi Silumgar halál-ivadéka, - mondta egy jól megtermett emberharcos valamilyen hosszú agyarú harci bestia hátáról.

 

A harcosok egy része körbevette Sorin-t, lándzsa és éles csont bunkósbot volt náluk. Tundrai emlősállatok rétegelt bundáját viselték, fejüket díszítő agancsokkal az égben vadászó nagy tűzokádókra hasonlítottak. Az egyik ember készenlétbe helyezet egy varázslatot, a keze forrón, mint egy tűzből készült karom, ragyogni kezdett.

A harcosok vezetője újra megszólalt. – A fejed ma este egy lándzsát fog díszíteni.

-

 

Sorin és a foglyul ejtett vezetője szűk utakon és jeges kőszirteken, viszonylagos csendben haladtak végig. A szolga nehezen lebegett, bakancsnélküli lábait a hó tetején vonszolta keresztül, amibe néha gallyak vagy gyökeret akadt bele.  Sorin egynél többször evett a szolga véréből, de most már inkább csak információt szívott ki a harcosból.

- Milyen régóta ismered a szellem sárkány birodalmát? – kérdezte Sorin.

- Az embereink több mint ezer évvel ezelőtt találták meg a szellemsárkány birodalmát. A Khánbukás előtt nem sokkal.

- Khánbukás – kérdezte Sorin. A Khán bukása?

- Khánok – mondta a szolga. – Az öregek emberi klán vezetőjük. A Khán mostanra elátkozott szó lett. Halott szó.

- Te sárkányokat szolgálsz.

- Természetesen most már téged szolgállak mester. De a sárkányok faja uralkodik az öt klán felett, és azok az alacsonyabb élőlények – emberek, és a többi hasonszőrű – szolgálják őket.

A nyom felkapaszkodott egy hegyhátra, a szolga fellebegett a tetejére utána folytatta az útját lefelé a völgybe ahol a jég utat engedett a puszta föld ösvényeinek.

– Egykor voltak más klánok, amik felett arrogáns emberek uralkodtak. Azok a klánok más nevet hordoztak, és a harcosaik sárkányokat öltek még a saját földjükön is. Árulok. A sárkányfaj szellemének árulói. Megérdemelték a sorsukat.

- Furcsának találom, amikor a halandók a saját jogaiknak lemondását keresik.

- Ők nem birtokolták a hatalmas Atarka vadságának szellemét. Nem élték volna túl.

- Atarka – a te sárkányvezetőd.

A szolga biccentett. – A klánom sárkányúra.

- És ez az Atarka szelleme – Úgy hiszed Ugin-tól származik?

- Ugin a világ szívverése.  Mennyben tartózkodik. Ö az, aki miatt a sárkányok ennyi erővel rendelkeznek.

Vagyis életben lehet akkor, gondolta Sorin.

 

Ahogy egy pók emelkedik fel a szálán, egy gondolat kúszott be Sorin elméjébe. Felhúzta a szemöldökét, hogy a veszteség lapító gondolatával mit tegyen: a bonyolultság csomója egy bizonyos Zendikar-i kor nőt foglalt magában – Nahiri, az ezer évvel ezelőtti szövetségük harmadik tagját. Ha Sorin-nak sikerül Ugin-t élve megtalálnia, nem róla fog először kérdezni a sárkány?

-

 

Messze lent a lapos síkságon, jég és hó pöttyözött darabokra tört ősi sziklák voltak. Sorin látta, hogy a síkságon lévő sziklát egy roppant nagy erejű energia áradata csavarta és formázta meg. A kő spirálalakja úgy nézett ki mintha valamikor régen nagy erejű erővonalakat követve megolvadt, majd hirtelen megfagyott. Ezt a furcsa sziklát egy mély, feketegránitú kanyon vette körül, ami keresztülcsíkozta a síkság közepét.

- Ott fekszik a szellemsárkány. – mutatott a kanyon aljára az Atarka klán vezetője.

Sorin letekintett.

Hedronok.

Több száz, talán több ezer hedronkő volt felhalmozva a hasadék alján. Ezek nem lebegtek szabadon, hanem egymáshoz kapcsolódtak, egy védelmező burkot alkottak.

Sorin megmarkolta kardjának markolatát. Lithomancia Tarkir-on? Nahiri ide utazott őelőtte és belehelyezte a sárkányt? Az orákulum látomása nem figyelmeztette semmi ilyesmire.

 

- Ez itt a menedék –mondta a szolga. – Az óriási bölcső ahol a szellemsárkány nyugszik.

 

Még a hasadék széléről is, Sorin láthatta, hogy a kövek alakja öreg volt. Jég és mállott törmelék helyezkedett el a mágikusan rávésett rúnák hasadékában, az elemek kopottá és viharverté tették a köveket. A kövek hosszú ideje itt feküdtek már.

 

Sorin egy élőlény életesszenciáját érezte a hedron gubóban. Reménykedett benne hogy képes még arra az öreg vérmágiára, amit még Zendikar-on használt.

- Fel kell keltenem a világod szívverését, szolga. – mondta Sorin. – Van még valamennyi vér is benned?

- Attól tartok a vénáim, mint az üveg, törékenyekké váltak, és élettől mentesek, mester – mondta az Atarka vezetője. – Ez egy… hosszú utazás volt a számomra. De amim van, az a tiéd.

Sorin tett egy elbocsátó mozdulatot. A szolga összeesett a havon, szétszáradt teste bőrszerű és elhasznált volt.

 

Azzal fogom megtenni, amim van – gondolta Sorin. Itt az idő az ébredésre, sárkány. 

 

Sorin visszadugta a kardját a hüvelyébe és lefelé mutatott a sárkány nyughelyére. A testéből a vért arra kényszeri tette, hogy folyjon rajta keresztül, melegítse fel öt, fokuszáljon és koncentráljon a manájára. Ősi szótagokat ejtett ki, idő által elkopott szavakat, a megkötés és elengedés szavait. Mágiája, elejétől a végéig körbeszőtte a gubót, feltérképezte a felületét, kereste a misztikus zár szélét, ami a hedronokat összefogta. Ahogy a vér dobolni kezdett a halántékaiban, Sorin megtalálta a kulcskövet a gubóhoz. Mélyen eltemetve a kőstruktúrában egy parányi, törött szilánk volt – Ugin mágiájának maradványa egy másik világból. A szilánk volt a forrása a megkötő mágiának.

 

Sorin előrántotta a kardját az ég felé, és a megszüntetés ősi szavait kiáltotta el. A hedronszilánk hamuvá porladt szét, és a gubó repedezni kezdett. A kőfelület megtört és megcsúszott, majd a struktúra önmagába roskadt.

 

Ugin kirobbant a hedrongubóból, rakétaként lőtt fel az égre. A levegő süvítése hátrafésülte Sorin haját ahogy Ugin hirtelen felszáguldott. Hamarosan Ugin csak egy világos petty volt az égbolton, ujjongva utat kereső spirális alakú vibráló füst a levegőben. A levegő megroppant körülötte. Sorin felfigyelt arra, mintha a felhők összhangba lennének Ugin repülésével, feltekercselődtek és befodrozódtak, mintha a sárkány engedelmeskedne a felhő törvényeinek – vagy a felhők engedelmeskednének neki.

 

Sorin visszatette a kardját, figyelte a sárkány bedőlését a szárnyainak hullámzásával. Végül úgy tűnt Ugin észrevette azt az erőt, ami kiszabadította, és felfigyelt Sorin hátára a hasadék szájánál.

 

Ugin visszatért, a levegőben lebegett a hedrongubó széttört romjai felett.

A sárkány hangja felmorajlott. – Sorin?

- Valóban, - mondta Sorin. – Mi történt itt? Csapdába ejtettek?

Egy messzire tekintő kifejezés suhant végig a sárkány arcán. Ugin kifujt egy füstpamacsot az orrlyukain az elmélkedés pillanatában. – Megmentettek, úgy hiszem, - mondta Ugin.

Sorin felé fordította a fejét. Volt egy furcsa csavarodás a nyakában – görbület volt, majdnem hogy ijesztő.

– Mond el – Bolas – elment innen?

Sorin nem értette, Ugin miért kérdezi ezt. A sárkányok közötti harc az orákulum víziójának része volt, talán az ősi Síkjáró Nicol Bolas volt akivel Ugin találkozott. Nem pedig Nahiri.

- Ö tette ezt veled?

- Bolas hatalmi riválisként gondolt rám, ezért támadt meg. A saját sárkányaimat használta ellenem, de valaki közbeavatkozott az oldalamon. A sárkány megvizsgálta a hedronromokat maga alatt, és újra körbenézett a területen. Sárkányok úsztak az égben, fényes tűzlobbanásokat köpve.

- Úgy tűnik némi időt vett igénybe a felgyógyulásom. Mennyit?

- Több mint ezer évet, ha hihetünk a helyieknek. Sorin élvezettel jegyezte meg az átadományozott tudást, amit az aeonöreg sárkánynak adott. – Majdnem elfelejtettelek.

- Sok minden megváltozott. – Ugin mélyet lélegzett, aztán csillogó füst szállt fel az orrlyukaiból a levegőben Sorin feje fölé.

- Miért jöttél? Miért élesztettél fel most?

- Az Eldrazik. Nem vagy egyedül, akik a hedronbeli alvásukból ébredtek fel.

- Nem lehetnek - szabadon. A hálózatnak az idők végzetéig ki kellett volna tartania.

- Ők szabadok. – Sorinak gyorsan a lényegre kellett térnie, hogy felidegesítse Ugin-t, hogy valaki más vállát nyomja a felelősség.

 - Ők felébredtek, és te nem jöttél. Úgy gondoltam, hogy itt vagy otthon. Pihensz a bölcsödben.

- Hogyan voltak rá képesek?

Sorin a horizontra nézett. – Síkjárók. És gyerekes hibák sorozata a szemnél.

Sorin már elutazott Zendikarra hogy találkozzon a fiatal elf Síkjáróval Nissa-val, aki Zendikar világán született. Ö és Nissa már megküzdöttek azzal, hogy vajon kiszabadítsák az Eldrazikat. Nissa azt választotta, hogy szabadítsák ki őket, úgy gondolta meg tudja osztani velük a világát – de mégsem.

- Mi vezette a Síkjárókat arra, hogy ezt tegyék? Úgy tűnt Ugin inkább magától mintsem Sorin-tol kérdezi ezt.

 

Sorin személyesen volt ott, amikor az Eldrazik felébredtek a kábultságukból és belekezdtek a pusztításukba Zendikar-on. Megpróbált közbeavatkozni, Ugin Szemével csak rosszabb lett. Nem tudta, hogy a hedronbörtönük miért egyezik meg az első hellyel – egyedül csak azt tudta, hogy Ugin számára fontos lesz, hogy újra megállítsa őket.

 

- Csak azt tudom elmondani, amit tudok.

Ugin másképp lélegzett fel. Egy jel. – Ez rettenetes hír.

 

Sorin látta, hogy Ugin szeme a talajt kezdi fürkészni, kutatva a következő gondolat után. Sorin mintha látná a következő kérdést formálódni – a következő logikus lépés ami Ugin elméjébe juthat. Tudta, hogy a következő kérdés elevenébe fog vágni. Sorin tudattalanul számított erre a pillanatra.

Ugin szemei visszatértek Sorin-ra.

– Hol van a hedronmágus? Hol van Nahiri?

 

A szégyen képzete már régen elpárolgott Sorin-bol. Ezer éven keresztül, Sorin emberi gyengesége és idegessége növekedett, kivirágzott, és elhervadt – olyan immunissá vált a bocsánatra, mint amilyen idős volt. És mégis, évek óta először, egy kényelmetlen érzés növekedett benne, egy kellemetlen viszketés, egy érzés hogy ö volt a felelős – egyes egyedül – hogy valami fontos nem sikerült. Pontosabban nem bűntudat volt, csak tompaság, kellemetlen visszhang csengett a térben ahol egykor a könyörület lakozott.

 

- Ö – nincs itt – mondta Sorin, nem pontosan a levegőbe.

- Ez világos, - mondta Ugin. – Engem az érdekel, hogy merre van. Zendikaron van még? Csatlakoznunk kell hozzá, olyan gyorsan amilyen gyorsan képes leszek az utazásra.

- Nem hinném, hogy ott van – mondta Sorin óvatosan.

 

Ugin nyaki redői megremegtek ingerültségében.

– Tényekben beszélj, te homály. Meghalt?

- Nem – mondta Sorin. – Él.

Sorin véleménye szerint a teljes igazság egy részét sem kell Ugin-nak tudnia ebben a pillanatban.

– Úgy gondolom, lehet, hogy tudom, merre lehet.

- Akkor hozd el Zendikarra. Ha a titánok ott vannak még, szükségünk van rá, hogy újjáépítse a hedronhálózatot.

- Fontos hogy eljöjjön?

- Természetesen fontos, - mondta Ugin. – A te vérmágiád nagyszerű, ahogyan az én tudásom az üresség lakókról. De egyikünk erőfeszítése sem teszi véglegessé a dolgot a lithomata nélkül.

Ugin a testét meghajlítva, mint ahogy egy madár kíséri figyelemmel a kukacot a nagy szemeivel, a fejét Sorin-hoz hajtotta.

- Hadd tegyem tisztába a dolgokat. Hármunknak kell ott lenni. Akármilyen kicsinyes összezördülésed volt vele, vagy akármit is rejtegetsz előlem, old meg. Nem kívánom az arcodat látni nélküle.

Sorin fogcsikorgatva elrántotta a fejét, hirtelen megragadta egy ellenállhatatlan késztetés arra, hogy valamit elpusztítson. Karba csapta a kezét, ellenőrzés alatt tartotta a testét. Bólintott, ami inkább tűnt unott közönyösségnek.

Ugin egy bólintással megerősítette. – Hamarosan csatlakozom hozzád a Szem-nél.  Köszönöm az itteni segítségedet.

 

 

Sorin végigfutott a nyelvével a vámpírfogain, miközben egy lyukat bámult a havas talajon. Ahogy megkezdte a síkjárást Tarkir-ról, futó pillantást vetett a horizont fölé – nem a madárszerű sárkányok alakzatára, hanem hogy megfigyelje Tarkir felhőinek fodrosodó halmait. Azok úgy sodródtak keresztül az égen, mint ahogy Zendikar vad világának lusta lebegő szigetei. A dolgok sokkal egyszerűbbek, amikor csak a saját világa miatt kell aggodnia.

 

A fordítás Snike és Oleeware munkája!