Archívum

Kategóriák

Severnyák Illés - Magic the Gathering Krónikák: Gyüvök2014.11.27 12:55

Szerző:admin

Kelly Digges – tollából

 

Fizz olyan sokáig tartotta kidugva fejét az árokból, hogy megbizonyosodott róla, nem akarja tovább így tartani a fejét. Szoros kötelékben harcoló ork lovasság, előttük sokkoló katonaként és aknaszedőként több száz goblin csapattársa rohamozott. Bombák robbantak, íjvesszők suhantak, és goblinok tucatjai hullottak el. Néhányan közülük talán túlélik a csatát. Megesik az ilyen, néha.

Aztán éhesen térnek vissza. És itt jön képbe Fizz.

 

Fizz nem harcosnak született. Még a kotorékban, ahol harmincöt vagy még több fiú és lánytestvére  harcolt egymással a patkánymaradékokért és a legízletesebb kavicsokért, Fizz csak elbújt egy rejtett sarokban, ahol gömbászkát párolt a héjában, vagy megsütött néhány kellemes ropogós varangycsontvázat.

 

Amikor Razgar az orkparancsnok háborúba hívta a goblin klánokat, Fizz vonakodva a fejére szíjazta keverő üstöt, övébe tűzte a szakácskését és belépett a seregbe. Nem tartott sokáig míg a parancsnokai észrevették különleges adottságát, és hamarosan azon kapta magát hogy elhagyja a 99. Goblin Gyalogságot (a nagy öreg Grag Gerinci Feláldozhatóakat) a relatív biztonságot jelentő tábori konyháért.

 

Azon a bizonyos napon, Fizz épp a sűrű, bugyborékoló specialitását, a Cucc-Amit-a-Leves-Körül találtam kevergetette a fazekában. A merőkanala segítségével kihalászott egy bakancsot a sűrűjéből és beleharapott. Összehúzta a szemöldökét majd visszadobta és megszórta egy marék kecskeporral és megkavarta.

 

Kimert egy újabb kóstolásnyi adagot. Még mindig kell bele valami…

-Jööövööööööööööööööök!

Csobbanás

- Forró - kiáltott a goblin hírvivő, aki épp most landolt a levesébe. – Forró, forró, forró!

Fizz a fülénél fogva megragadta és kirántotta a levesből, majd az üst mellé tette, újra belekóstolt.

- Tökéletes!

- Fizz a Tábori Szakács? – kérdezte a hírvivő.

Fizz, merőkanállal a kezében szalutált, nyakon öntve a hírvivőt a levesével.

- Üzenet a parancsnoktól – mondta a hírvivő, miközben egy átázott pergamentekercset nyújtott át a kezével.

Fizz elvette, széthajtotta a lábas felett, és olvasni kezdte. A szemei összeszűkültek.

„ Razgar parancsnok ebédet akar…”

A hírvivő ásított.

„.. most…”

A hírvivő megdörzsölte azt a fülét, amit Fizz megragadott.

„… a sátrába…”

A hírvivő kifújta az orrából a leveset, és elégedetten biccentett.

„… keresztül a csatatéren…”

A hírvivő megvakarta a fejét.

„… a csata kellős közepén?”

A hírvivő megvonta a vállát.

- Nem tudom olvasni – mondta vidáman. – Ezért vagyok én a hírvivő! Ezt hívják biztonsági intézkedésnek.

Fizz sajnos el tudta olvasni. A Parancsnok üzenete igencsak különleges volt. Ebéd, most, a sátrában, keresztül a csatatéren. És jobb, ha forró lesz még amikor megérkezik.

 

Fizz újra átkukucskált az árok falán, hogy ismét lássa a rettenetes csata halálos káoszát. Sohasem élné ezt túl, a leves kilötykölődés nélkül meg pláne nem.

Fizz kiegyenesedet. Sose mond azt, hogy sose, vagy legalábbis majdnem soha se mond, ahogy az anyja mondogatta régen. Ez volt az ő lehetősége. Ma van az Ő napja. Ezért született.

Fizz szalutált.

- Mond meg a parancsnoknak, hogy úton vagyok.

- He? – kérdezte meglepetten a hírvivő. – Én itt maradok. Mond meg neki te. Ezzel megragadott egy tányért és belemerítette az üstbe. – Én épp ebédszünetet tartok.

Fizz levett a falról egy zsebekkel rendelkező vállszíjat, és elkezdte megtölteni a sószóróval borsszóróval és kétfajta bogár kitinpálcájával. Ahogy mindig is mondta, a fűszerek az élet fűszerei.

Még egyszer utoljára megkóstolta a levest, elhúzta az üstöt a szénről és nyögdécselve megemelte. Át kell kelnie a csatatéren, de amíg lehet addig az árokban fog menni. Végül is ez egy nagyon fontos küldetés.

 

Fizz végigrohant az árokban, levessel a kezében megpróbálva nehogy kilöttyintse vagy leejtse. Kövek és íjvesszők záporoztak rá. Néhány közülük beleesett a levesbe. Ez teljesen rendben volt – ízt adnak neki.

Végigrohant a káoszon, goblinokon lépett át, orkok lábai között rohant, nem foglalkozott a szűk árokban mögötte elhangzott meglepődött kiáltásokkal.

 

Előtte az utat elállta egy csapatnyi idegesen nyüzsgő goblin. Lelassított, megállt.

- Ööö, elnézést. – mondta – Egy sürgős parancsnoki küldetésben vagyok!

Senki nem mozdult. Az egyik goblin felé fordította az orrát. Fizz megpróbált keresztülfurakodni.

- Mozduljatok! –mondta. De ők nem mozdultak.

Fizz nagy levegőt vett.

- FORRÓ LEVES KÖZELEDIK!

A goblinok szétspricceltek az útjából, és ő futott tovább…

…amíg valakinek a lábában el nem botlott. A leveses üst elhagyva a kezeit kirepült a levegőbe. Utána ugrott és elkapta a forró üstött, keményet eset, de sikerült elérnie, hogy ne lötykölődjön ki egy tányérnál több.

Felállt, leporolta magát, és körbe nézett. Mögötte közeli katasztrófájának forrása egy goblin aknatelepítő volt.

Az aknatelepítő egy árok közepén ült. A nagy koncentrációban megharapta a nyelvét, ahogy egy markoló kanalat használt – Klang! – hangzott el, ahogy rápaskolta a meglazult földet. A mesterséges földkupac aligha takarta a…

- Az egy bomba? Igen - igen ez az. A gyutacs kikandikált a földkupac alól, leásva.

Klang!

- Mit… mit csinálsz? – kérdezte Fizz. Miközben hátralépett.

- Ások. – mondta az aknatelepítő. – Bombát.

- A saját árkunkban?

Klang!

Vállvonás. – Valahol csak kell csinálni.

- Meddig… meddig fogod…?

- Meddig mit? –kérdezte az aknatelepítő.

A gyutacs most nagyon pici volt.

- Mindegy – mondta Fizz. – Látom… nagyon elfoglalt vagy.

Klang!

Fizz futásnak eredt.

A robbanás nagyon hangos volt. A fülei pattogtak, és föld záporozott körülötte. Nos, leginkább föld.

Fizz megkerült egy sarkot, és becsúszott egy csapat várakozó goblin mögé, akik hatalmas forró üstött cipeltek. Ez is az ebéd meghatározásában szerepelt? A parancsnok rengeteg levest rendelt volna?

- Parázscipelők vííí-gyázz!- kiáltotta valahonnan egy tiszt.

Jaj, ne.

Fizz elkezdett hátrálni, de nekiütközött egy mögötte álló másik goblinnak aki egy hatalmas üstöt cipelt. Fizz megfordult, hogy elnézést kérjen, miközben az izzó szén ráesett a goblin orrára. A goblin nő felkiáltott és mérgesen ránézett Fizzre.

- Parázscipelők támadááás!

Nos, Fizznek különben is keresztül kell vágnia csatatéren.

Egy goblin nekiütközött Fizz hátának. Fizz erre már csak megvonta a vállát megemelte az üstjét és futásnak eredt az árok fölé vezető rámpán, az árok széle fölött pedig a nyomában ott voltak a parázscipelők.

Bombák robbantak, goblinok lapultak. Orkok kiabáltak. A távolban ragyogó páncélú emberek csillogó kardjukat suhogtatták és hosszú rosszindulatú lándzsájukkal rohamoztak éppen. A távolban parancsnokának lobogója bágyadtan lógott az óriási mocskos sátor felett. Fizz hamarosan odaér.

Körülötte a parázscipelők sziszegő hang kíséretében kiöntötték a rakományukat, néha felsikítottak amint a forró szén lezúdult. Néhány szerencsés – viszonylag szerencsések, akárhogy is nézzük – akik sikeresen teljesítették a küldetésüket, az ellenfél sikolyát hallották.

Fizz a szaporán szedte a lábát a szétszórt parázson és futott tovább. 

Goblinok nyüzsögtek körülötte. Orkok parancsokat vakkantottak. A vékony nyávogó emberi beszédek alig voltak hallhatóak, még úgy is, hogy bizonyos volt benne az emberek a torkuk szakadtából üvöltöttek.

Huffogáss és puffogás, Fizz megállt, hogy kifújja magát egy csapat rendezetlen goblin között akik épp meglapultak egy kráterben,.

- Z’ ebéd? – kérdezte az egyik.

- Nem neked. – válaszolta Fizz. Próbálta közben kifújni magát. – Tudatom veled, hogy ez a parancsnok ebédje.

- Oooh, a parancsnok, - válaszolta egy másik. – már elküldött minket, hogy egyszerre haljunk meg. Mit tesz akkor, ha mi ellopjuk a levesét?

- Megfojt téged, feldarabol és… és…és megfőz!

- Legalább kapok valami kaját is. – morogta oda a harmadik.

A szedett-vedett goblin csapat körbevette Fizzt és a levesét.

- Nem fogod ellopni a parancsnok ebédjét, - mondta Fizz. – Én nem engedem meg.  Gondolj a… gondolj a…

- Gondolj a fickóra és a kedvesére otthon! – üvöltötte fura akcentussal egy kirobbanó hang.

A kráter szélén ott állt egy zavarba ejtő alak kivont karddal.

- Gondolj mindannyiukra ahogy ott ülnek a kotorékukban, a melegben és biztonságban, rengeteg étellel. Miért, ők talán ott azon gondolkodnak magukról ’biztos nagyon boldog vagyok, hogy nem harcolok, ha nincs harc!’

Aztán megállt. Fizz visszatartotta a levegőjét. A szedett-vedett csapat kíváncsian hajolt előre.

- Várjunk csak, - mondta, közben megvakarta a fejét. – Ez távol áll tőlem.

A csapat egymásra nézett.

- Mi a lényeg…? –kérdezte Fizz.

- Pontosan! A lényeg –mondta A lényeg hogy… lássuk, amire gondolok… nos, mi együtt vagyunk, és ha nem lógatnak fel minket egyesével, talán mert egyszerre fognak fellógatni, vagy… valami hasonló. Akárhogy is, ahogy egyszer egy nagy hadvezér mondta…

Felemelte a kardját, majd az emberek árokrendszerére mutatott.

- Mindenki, kivéve én – ROHAM!

A szedett-vedett csapat vidáman felkiáltott és az ellenséges csapat vonalához futottak. Fizz-t egész egyszerűen tovább vitte az áradat.

- Nem, várjunk csak, nekem szükségem van…

Fizz megpróbált visszarohanni ahonnan jött, de teljesen körbevették a rohamozó goblinok. Hátuk mögött a goblin aki felajzotta őket már csak az üres elhagyatott kráterek vették körbe.

Üvöltő tömegként futottak előre, magukkal húzták Fizzt. A levese ijesztő mértékben lötyögött. Aztán máris az ellenség árkainál voltak. Fizz néhány morgolódó szedett-vedett goblinra esett. Lemászott róluk, ők meg tovább rohamozták az árokrendszert.

 

Fizz körbenézett. Az árokrendszer egyenes volt és szépen, rendezetten volt kiásva, magas falai voltak, amik egy picit sem rogytak meg. Kétségbeesetten kijárat után kutatott, de hamarosan bakancs és nyüszítő emberi hangokat halott. Mivel nem volt más lehetősége, letette az üstött és elbujt mögé.

 

- … nem tudom, egyáltalán miért foglalkozunk velük – mondta az egyikük. – Ahogyan harcolnak, simán kinyírnák önmagukat, hogyha magukra hagynánk őket.

- Tudod, hogy ez nem igaz. – mondta a másik. Ennek még magasabb volt a hangja. Egy nő? – úgy szaporodnak, mint a patkányok és úgy harcolnak, mint a veszett kutyák. Orkokkal vezetve pedig lerohanják az egész nyugati partot.

- Jobb lenne felmenni a hegyekbe és kiirtani az őszeset – mondta az első hang közelebbről. – Kiszedni őket a vackaikból és…

Fizz bepánikolt. Az emberek megfordultak a sarkon és első katona felcsattant.

- Hé, végre feltűnt az ebéd!

Jaj, ne. Nem, nem, nem.

- Biztos vagy benne? – kérdezte a második katona. – Ennek a cuccnak nincs jó illata.

- Túlságosan éhes vagyok, hogy foglalkozzak vele. – válaszolta az első.

Tányércsattogás. Lötykölődő hang, valaki felszürcsöli a leveset. Fizz kikukucskált az üst mögül és látta, ahogy az ember kikanalazott egy nagy adagot Fizz híres leveséből, megfújta és a szájába vette.

Az arca vörösre változott, aztán zöldre majd lilára. Végül térdre rogyott.

A második katona ijedten hátrált meg.

- Vegyi támadás – kiáltotta a katonanő. – Készítsétek elő a védelmi varázslatokat. Ezzel visszafutott az árokban.

Fizz előmászott az üst mögül. A katona befejezte a rángatózást.

- Téged kellene kiráncigálni a Te vackodból – motyogta Fizz – Barom.

Ahogy ott állt a páncéljában, alig volt képes kiemelni az üstöt az árokból és utána mászni.

 

A csata haladt a maga útján. Fizznek sietni kellett. Még mindig távol, messzebb volt a parancsnok sátra, mint amire számított. Futásnak eredt.

 

Egy harcoktól mentes területen rohant keresztül, ahonnan a csata már távolabb zajlott. Elért egy földkupac tetejére és meglátott valamit, ami kapóra jöhet.

A földön ülve, egy félig leeresztett goblin léghajó-varangy. A varangy fáradtan zihált. Az utazógondola az oldalán feküdt a földön, és a kétszemélyes goblin legénység azon vitatkozott, hogy kinek a hibája volt mindez.

- Elnézést mondta Fizz.

Mindkét goblin megfordult.

- Egy nagyon fontos parancsnoki küldetésben vagyok. – mondta. Azonnal el kell jutnom a sátrához. Repítsetek el oda és jutalmul… biztos kaptok valamit!

A goblinok vállat vontak.

- A járőrök arra várnak, hogy az emberek visszatérjenek, gondolom – mondta az egyikük.

- Az… leves?  - kérdezte a másik.

- Arra mérget vehetsz – mondta Fizz. – Gyerünk!

- Nos, hallottad – mondta az első goblin. – Varangyot felpuffasztani!

- Én pontosan itt fogok állni – mondta a másik.

 

Némi morgolódás és némi őrületes puffasztás után, aminek során csak egy kevés varangynyál került a levesbe, a léghajó a levegőbe emelkedett.

- Beszállás! –mondta az egyik goblin. A gondola éppen hogy csak felemelkedett a talajról.

- Nincs idő! – mondta Fizz – Gyorsan kell majd leszállnunk.

Az egyik karja és a leves köré tekerte a himbálódzó kötelet, majd megcsimpaszkodott.

- Na,ez – mondta felette a másik goblin – a leghülyébb dolog, amit valaha is láttam.

 

Razgar parancsnok a sátrában ült, és megpróbált a csata térképére koncentrálni a növekvő és különösen biztossá váló éhsége közben.

A hasa akkorát korgott, hogy a csata közben is hallani lehetett.

- Hol van a levesem? – bömbölte.

-Má-má-már küldettem hírnököt – mondta Yort a goblin szárnysegéd.  Csúszva. Teljesen szánalmas volt, és Razgor pont ezért szerette.

- Csak egyet? – kiáltotta Razgar.

- Bo-bo-bocsánat, uram! – mondta Yort. - Küldök még. Kü-küldök még egy tucatot! De azt mondtad a legjobbat akarod, és Fizz a – itt tartott egy kis szünetet és hegyezni kezdte a fülét – mi ez a hang?

 

A goblinoknak élesebb a hallása, mint az orkoknak – ez az egyik, a legkevesebb meglévő jó tulajdonságuk közül, és persze a gyors szaporodásuk a másik– í gy eltartott egy kis ideig míg Razgar is meghallotta.

 

- Gyüvööööööööööööök!

 

Yort félrehajtotta a sátor oldalát, hogy egy abszurd látvány fogadja: egy civil goblin egy túlméretezett üsttel himbálózott egy goblin varangy-léghajón.

 

A goblin becsúszott a sátorba, bebukfencezett úgy hogy a feje a lába között volt majd röfögve berepült egy rakás térkép közé. A leveses üst finomat löttyentve egy puffanással ért földet a parancsok előtt. Még mindig gőzölgött a melegtől.

 

A goblin szakács kimászott a térképkupac alól és szalutált. Közel lépett Razgorhoz.

- Fizz a tábori szakács szolgálatra jelentkezik ahogy parancsolta! – kiáltotta Fizz

- Pihenj - mondta a parancsnok. – Nos, Tábori Szakácsunk. Lássuk van-e olyan jó, ahogy mondják…

Ezzel az egész üstöt, a szájához emelte és elkezdet inni. A torka megfeszült, a hasa megtelt, és könnyel telt meg a szeme, pont úgy ahogy egy jó leves tenné.

 

A leves íze hihetetlen volt. Bakancs, föld, patkányok, egy csöppnyi goblin izzadság, egy lötyenetnyi varangy nyál, és…

Befejezte az ivást.

- Ez bogárpáncél volt?

- Igen uram – mondta a szakács. – A vörös fajtából és a csillogó fajtából, uram.

A parancsnok kiitta a maradék levest, kongó hang kíséretében letette az üstöt és a kabátja ujjával megtörölte a száját.

A goblin szakács türelmetlenül várt.

- Jó munka volt… Tábori Szakács, Első Osztályú.

Az újonnan előléptetett szakács sugárzott a büszkeségtől. A parancsnok épp most léptette elő tábori szakáccsá, első osztályúvá, és úgy tűnt ez boldoggá teszi.

- Igen –mondta a parancsnok – Ez nagyon jó volt.

Majd kinézett a sátorból, látta hogy a csata még mindig vadul dúlt. Ők nyertek, de sokáig fog tartani feltakarítani.

- Igazából – mondta a parancsnok – azon gondolkodom, hogy kérek egy újat.

 

A fordítás Snike és Oleeware munkája!

 

Tovább...